Kedves Életmagkártya-használók!

Új magazin keretein belül köszöntünk titeket, ami reméljük mindannyiótoknak elnyeri tetszését. Ezúton szeretnénk minden információt eljuttatni hozzátok, ami a bioboltokban történő kedvezményes vásárlással kapcsolatos. Hatékonyabbnak látjuk, hogy saját Életmagazinunk helyett több helyen, elsősorban nyomtatott formában és az interneten jelenjünk meg, és a kedvezményeket kínáló bioboltok listáját is ezúton juttassuk el hozzátok, kártyatulajdonosokhoz.
A változás lénye tovább kíséri az Életmag-rendszert, viszont reméljük, hogy az információ- és általános termékhiány az elkövetkező reformok után megszűnnek. Kértük a türelmeteket, amit köszönünk, most pedig rajtatok a sor, hogy próbáljátok ki a kedvezményes vásárlást a jelen felsorolt Életmagboltokban.
A kedvezmény mértéke ezen boltokban alapvetően 5%-os, de több helyen a vásárlás volumenétől függően megkapjátok a 10%-os kedvezményt is. Vannak boltok, ahol kevesebb a engedmény, de az árrés is kisebb, így nem mindig a legtöbb kedvezményt adó boltokban jártok a legjobban. Fontos tudnotok azt is, hogy a szakértelem és a lelkes kiszolgálás is döntő egy bioboltban; ebből a szempontból legmelegebben az Életmag nevű boltokat ajánljuk számotokra.

Hangsúlyozzuk, hogy a legtöbb boltban MINDEN termékre érvényes a felsorolt engedmény!

Az eddigi tapasztalat sajnos az volt, hogy hiába volt 20%-os kedvezményetek a kártyás vásárlásnál (mivel kevés életmagtermék volt a bioboltokban) mégsem tudtatok mit megvenni, vagy ami éppen engedményes volt, arra lehet, hogy nem is volt szükségetek.
Már egy pár boltban korábban kipróbáltuk a most általánosan is bevezetésre szánt szisztémát, azt hogy a kedvezmény legyen valamivel kisebb, de minden termékre szóljon. Nem akarom az ötletet ajnározni (főleg mert nem tőlünk származik), de nagy sikere lett, nagyságrendekkel nőtt meg a kártyatulajdonosok száma, azaz hasznossá vált a rendszer.
Reméljük miután kipróbáljátok nektek is hasonlóan pozitív lesz a véleményetek eme új módozatról.Amennyiben bővebb információt szeretnétek kérni az Életmag-rendszerről, vagy segítő észrevételetek, esetleg reklamációtok lenne, kérjük, hogy forduljatok az info@eletmag.hu emilhez, illetve telefonon tudtok jelezni számunkra a 30/33-77-119-es Életmag-vonalon. Szeretnénk, ha a jelen változások után egy még jobb és mindkettő „felünk” számára gyümölcsöző kapcsolatot tudnánk kialakítani általatok és veletek, jelenlegi és leendő kártyatulajdonosokkal. Röviden az Életmagról, azaz hogyan tudsz kedvezménnyel vásárolni biotermékeketMintegy 40 biobolt összes termékéhez (egy-két bioboltnál valamivel kevesebbhez) hozzájuthatsz 5-10%-os kedvezménnyel egész évben egy Életmag-kártya segítségével, amelyet a boltokban tudsz megvásárolni 990 Forintért (érvényességi ideje: 2005 dec. 31.). A kártyával még egyéb a természetes életmódhoz tartozó termékeket és szolgáltatásokat is elérhetsz ugyancsak kedvezményes áron.

Az előzőekben említett éttermek, teázók, könyvesboltok, illetve sok más üzlet és szolgáltató elérhetőségét, és az általuk adott engedmény mértékét megtalálhatjátok a www.eletmag.hu honlapunkon.A boltokban és kedvezményekben történő legfrissebb változásokat a www.eletmag.hu weboldalon találhatjátok meg…
jó böngészést és sok egészséges terméket kívánunk a kosaratokba és
otthonra egyaránt, ja és kívánjuk, hogy süssön Rátok sokat a Nap!

Szeretettel: az Életmag csapat